2009. december 25., péntek

Zempléni kalandpark

Mivel a karácsonyi ünnepekre hazautaztam, így a sort kerítettem a Magas-hegyi megaberuházás megtekintésére. Örömmel töltött el,hogy a megközelítés könnyebb volt, mivel új aszfaltszönyeget kapott az út. Állítólag az út is szélesebb, de mivel még havas volt így nem tűnt szélesebbnek. Ezzel a jó dolgokat le is írtam!
Ahogy felértünk és beálltam a parkolóba( jelzem eddig semmi sem jelezte,hogy magánterület) egy fekete ruhás biztonsági őr rögtön kérdések hadát zúdította:
-mi célból érkeztünk,
-kit keresünk,stb.
nyugalmat erőltettem és válaszoltam a kérdéseire, csak a műanyag lesiklópályát szeretnénk megnézni,hogy pontosan hol is van, mikor lehet használni, mi az ára?
Erre megnyugodott (persze mások is voltak fenn, a pályát szerették volna kipróbálni,de nem volt szerencséjük mert a kezelőszemélyzet már hazament /12 óra után voltunk/,így beletörődtek a sorsukba és elmentek).
Szóval csak mi maradtunk "idegenek"(nem írok potenciális vendéget!) így az őr megmutatta a pályát.Persze előtte közöltem vele, hogy anno amikor iskolásként az úttörőversenyen nekünk kellett a havat taposni (ingyen) akkor jók voltunk, most pedig még fel sem szabad lassan jönni, pedig kiránduló utak vannak erre.


A műanyag lesiklópálya:



Az új szórakoztató dolgok:

Ez a szórakoztató részleg közvetlenűl a műanyag pálya mellett található és a részei :Tubby pálya(hópuffancs), erdei mászóhely, műfal.

Központi épület:


A nagy kiránduló forgalomhoz komolyabb épület kell mint ami volt itt eddig, a régi melegedő muzeumként megmenekült a többi épület viszont lebontásra került és kaptuk ezt:

Ez a többszintes épület magába foglalja a pénztárt (semmi sincs ingyen) és a büfét, valamint az öltözőket, zuhanyzókat és a mostanában trendi konferenciatermet! Éljen!


Egy kép a libegőről, mellette a bobpálya.




Épp a lesikló pálya szélén álltunk amikor Szappanos Úr( ő az egész intézmény irányítója) ránk kiabált,hogy sáros lábbal azonnal jöjjünk le a műanyagról! Ez már szegény őrnek is sok volt,hiába mondta,hogy nem is sáros a cipőnk-mivel a havon mentünk be- és az ,hogy a pálya olyan részén álltunk amelyet a síelők amúgy sem használnak az sem számított. Az igazi gond az volt, hogy egyáltalán ott voltunk.
Ezek után már sokkal kedvesebb volt az őr velünk és mesélt néhány történetet az építkezéssel kapcsolatban. A lényeg a következő: mivel a megaberuházás tudomásom szerint 1 milliárd azaz 1000 millió ft.-ba kerül így szerintem néhányan a környéken megint nagyon jól járnak.
Azt még nem említettem, hogy 65 férőhelyes parkolót kivánnak ide fel építeni, mert a mostani "csak" 25 férőhelyes és a megnövekedett igényekhez ez kevés. Ja igen a legfájóbb az, hogy a parkolásért fizetni kell nem is keveset : 300 Ft/óra ! Véletlenül a polgármester rokona az üzemeltető, ejnye!
Az őr szavaival:" aki csak feljön kirándulni annak fizetni kell a parkolásért, és aki a szolgáltatásokat igénybe veszi annak is ki kell fizetni a parkolást ".Ebben én semmi logikusat nem találtam :( .
Szóval a beruházás a számítások szerint 3 év múlva már nyereséges lesz.
Kinek?

További információk itt

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése