2010. november 6., szombat

Mandulás csokoládé.


Mint beszámoltam róla van egy kevés mandulám :)

Megpróbálom minél többféleképpen felhasználni.
A sózott mandula már kipipálva.
Ennél a sózás okozott egy kis fejtöröt, de ezt is megoldottam, a piritás előtt a mandulát néhány másodpercre sós vízbe(a sót nem kell sajnálni) kell áztatni.

Megpróbálkoztam a csokoládé készítésével is, de nem volt kedvem a kakaó,vaj,porcukor matériával szöszmötölni (vagyis az alapokat kihagytam), így inkább megvásároltam a kész csokoládét (még szerencse, hogy Szerencsen van 1-2 hely ahol lehet kicsit olcsóbban csokit kapni...www.szerencsibonbon.hu).
A gőz feletti olvasztással sem bajlódtam, be a mikroba s kész. Fontos, hogy a csokihoz adjunk egy kis vajat vagy margarint különben az olvadó csokoládé apró darabos lesz!

Már csak a forma volt hátra, de ez is megoldódott.Kibéleltem alufóliával, nem kell aggódni nem ragad oda. Mivel ét-és tejcsoki változatot is készítettem így a formát meg kellett feleznem, az alufóliát mivel mással, mint csokoládéval rögzítettem!

Következett a mandula amit bőségesen tettem a csokiba. A mandulát egyébként egyszerű palacsinta sütöben pirítom míg a héja néhánynál ki nem reped ezt látni és hallani.Természetesen a mandulát hamarabb meg kell pirítani, mert az olvadt csokoládé nem vár ránk.





Aztán már csak össze kell dolgozni...


Ilyen lett.









3 megjegyzés:

  1. Hű, ennek valami menő gasztroblogban lenne a helye! A mandula saját termés? Szomszédunk most telepített mandulafákat, kíváncsi vagyok a gondozására (Ő mindig permetezi.)

    VálaszTörlés
  2. Kedves Ági , okt. 10-én írtam a mandulaszüretről!Egyébként a fák szerintem metszve sem voltak és mivel egy 22 ha-os cseresznyeültetvény szélén vannak így a cseresznyével egy időben kapnak permetszert (tehát ápr.-jun.-ig),trágyát nem kapnak.
    A táblás csoki elkészítése a felolvasztott csokoládéból szerintem nem egy nagy szám...miden esetre köszönöm a dicsérő szavakat.

    VálaszTörlés