2011. május 22., vasárnap

Rajbefogás 2.

Utánanéztem a rajbefogásnak a világhálón, s mások szerint a méhek a rajállapotukban a legjámborabbak, nem támadó hajlamúak. A kikelt anyával kirajzó méhek (a régi anya a kaptárban marad) először a kaptár környékén telepednek meg mintegy bevárva a hozzájuk csatlakozó méheket, ez az időintervallum nagyon változó lehet ált. 10 óra és 14 óra közzé tehető. Vannak kutató méhek amelyek felderítik a környéket, letelepedő helyett keresnek (üreget, elhagyott kaptárt, stb. ahová a raj beköltözhet). A továbbvándorlásra a jelet az anya adja meg. Ekkor az előző helyüktől min. 600 m-re, de akár 2,5 km-re is repülhetnek megkeresve azt a helyett amit a felderítők találtak.
A jogszabály szerint a méhész idegen helyre is beléphet, ha a raját be akarja fogni, ezt a terület tulajdonosa nem akadályozhatja meg. Azonban, ha a méhész 2 napig nem keresi/ fogja be a raját akkor a tulajdonjogot elveszíti.

Mivel a körtés környékén nem láttam kaptárakat és méhészt sem (a rajt sem kereste senki) úgy gondolom teljesen jogosan birtokba vehettem a rajt (amely származhat vadméhektől is...)

A befogásom nem volt teljesen tökéletes, valamennyi méh maradt ott ezt akkor este láttam, de azt gondoltam majd csatlakoznak a többiekhez, mivel kb.400 m-re találhatók a kaptárjaim.
Nem ez történt, hanem új otthonra leltek a fű között. Ez nekik nem igazán lett volna hosszú életű, mivel a fűvet kaszálják, traktorok járnak rajta, gyakran permeteznek, munkások közlekednek ott, stb.
Igy nézet ki:

Naivan azt hittem, ha bevizezem őket egyszerűen vödörbe vagy zsákba seperhetem a méheket. Sajnos amelyik tudott az a fűszálak között elmászott, igy csak kb 50 %-ot tudtam begyüjteni. Más megoldás kell! El kell érnem, hogy ne meneküljenek, hanem közeledjenek s önként akarjanak innen eljönni. A következőt eszeltem ki (később kiderült, más is igy csinálja....)
Üres kereteket vittem ki s cukor-víz 1:1 arányú keverékével (ezt nevezik a méhészek szörpnek) megspricceltem a kereteket jó gazdagon:



Kis idő múlva a méhek ellepték a kereteket,majd a keretek a kaptárba kerültek a raj többi tagjához, simán elfogadták őket mivel a méhek kissé szörpösek voltak.

2011. május 16., hétfő

Rajbefogás

A hétvégén egy újabb érdekes dolgot sikerült csinálnom, ez pedig a rajbefogás volt.
Éppen a méheket pakoltuk, hogy a repcéről az akácra vigyem őket, mikor is a pakoló segítségem megemlítette, hogy délután egy méhraj érkezett a körtésbe és be kéne fogni. több sem kellett nekem alíg vártam , hogy odaérjek s kipróbáljam magam a befogásban is.



Kissé hátráltatott, hogy 21 óra is elmúlt , igy lámpafénynél kellett tevékenykedni.
Első lépésként el kell dönteni, hogyan is rázzuk le a méheket, mivel itt elég alacsonyan voltak a kaptárt egyszerűen a fa alá tettem ebbe fognak belehullani. Következő lépésként egy egyszerű szobai permetezővel (Auchan 350 Ft) alaposan megspricceltem őket vizzel addig mig csak a víz le nem folyt róluk. Erre azért volt szükség, hogy a szárnyuk nedves legyen és ne tudjanak felrepülni, ill. a viz kissé meg is nyugtatja őket. Ezután határozott rázás következett s már bent is voltak a kaptárban. Kaptak 4 keretet a kaptárba s már szállitottam is őket az akácosba.
Másnap estefelé amikor már minden méh otthon tartózkodott, alaposan megfüstöltem őket. Erre azért volt szükség mert nem ismerem őket s nem szeretném ha atkával fertőznék az állományomat. Illetve továbbra is elkülönítve vannak mert más betegségeket is hordozhatnak, de ez később derül ki (költésmeszesedés, nyúlós költésrothadás).

2011. május 13., péntek

Ziliz


Egy kicsiny falú Borsodban Miskolctól olyan 25 km-re. A 25 km nem nagy távolság mégis 3-4 településen kell keresztül utaznunk míg eljutunk oda, s közben lépünk visszafelé az időben. Ziliz olyan most mint a Hegyközi falvak voltak a '80-as évek elején: naponta 1-2 buszjárat, az oda tévedő idegent mindenki hosszasan megbámulta s próbálta megfejteni mit is kereshet ott. Életnek nyoma még nappal sem igen van...
Természetesen kisebbség van, így könnyen megeshet az amit a vendéglátóm mondott, a kulcsokat is ellopták már a tőle , ezért minden épületet amint kilépünk gondosan bezár.
Térerő nincs , de a lakosoknak nemigen hiányozhat az ország legszegényebb kistérségében vagyunk.
Az elmúlt évben a falú közepén az aszfaltutat mintegy 1 m magasan boritotta a megáradt patak mégsem hallottuk a hiradóban a település nevét (én legalábbis nem emlékszem rá).
Most egy idős méhészhez látogattam el akinek a családja 3 generáción keresztül méhészkedett (a nagyapja még kasokkal) s most az önkormányzat olyan döntést hozott, hogy a 112 méhcsalád zavarja a falú lakosságát   igy a méhészetét vinnie kell a falúból .

2011. május 12., csütörtök

Repceméz

Nem számitottam kimagasló mézmennyiségre mégis 11,5 kg /család lett az elvett méz mennyisége.

2011. május 11., szerda

Aktuális munkák

A májusi fagy szerencsére megkímélte a barack "ültetvényemet",mifelénk csak  -2 C volt a leghidegebb, Szabolcsban -6 C is mértek. A gutaütéssel már nincs ilyen szerencsém tavaly ősz óta mintegy 6 fám teljesen és 3-4 fám részlegesen száradt ki. Ezeket most kivágtam. Szomorú, hogy a 3 éve visszapótolt fákból is 1 már elpusztult, pedig ez most hozott volna egy kevés termést (elmúlt évben talán 1-2 db barack volt rajta).

Ha már benne voltam a kerti munkában akkor kikapcsólódásképpen  az akácosban is kitakarítottam a méhek helyét, hiszen rövidesen kezdődik a méhészeti főszezon, indul az akác.


Baleset Ózdon

Tegnap a szokott munkámat végezvén Ózdon jártam, ott találkoztam a rendkívül szerencsétlen kimenetelű balesettel.

2011. május 10., kedd

Ma egy új vevőt ismertem meg akinek otthon ez a gyönyörűség állt a kertjében:


2011. május 2., hétfő