2010. április 3., szombat

Kajszimetszés 2.

Végre a mai nap befejeztük a kajszi metszését, már ideje volt mert a fák piros bimbóban vannak és ahol a nap jobban érte őket ott már a fehérbimbó is látszódott. Ez azért veszélyes mert a metszéssel a bimbókat leverhetjük, igy az ezévi termésünk odalesz. Szerencsére van bőven virágrügy-bár a korai fajtákon kissé keveslem.
A munkánkat nagyban megkönnyitette a stihl magassági ágnyeső amellyel a 3 órás munka mintegy 1/2 órára mérséklődőtt.
Az időjárásjelentést hallgatva nem dölhetünk még hátra nyugodtan ugyanis erős lehülések várhatóak és a kajszi most van a legveszélyesebb fenológiai fázisában, egy késői fagy és az évi termésünk odavan.
Nézzük milyen egyébb veszélyektől kell most megmentenünk a kajszifáinkat:
-kajszibarack moniliás betegsége.A kórokozó virág és hajtáspusztulást és gyümölcs károsodást okoz.Gyümölcsfertőzés sebeken keresztül történik( igy ha jégeső van azonnal védekezzünk)
-kajszibarack sztigminás betegsége. A gomba számára a hűvős csapadékos tavasz az ideális.A levélen2-3 mm ámérőlyű kerek eleinte sárgászöld, késöbb barna foltok.A foltok közepe később kiesik.A gyümölcsön is keletkeznek foltok amelyek később elparásodnak.
-kajszibarack apiognomóniás levélfoltossága. A kórokozó gomba csak a levélen okoz tüneteket.Kezdetben 4-6 mm-es foltok alakulnak ki amelyek az egész levélre kiterjed, vörös-barna szinűek amelyeket sárga udvar határol.Később a levelek kanalasodnak,elsárgulnak és lehullanak.
Kémiai védekezés:
fehérbimbós állapotban és virágzáskor kell védekeznünk ill. a sziromhullás után (tehát elméletileg 3x kell védekezni, de ha a virágzás rövid akkor ez lerövidül 2 kezelésre, mivel 1 permetezés elméletileg 5-7 napig védenek).
Kontakt szerek:
Dithane M-45
Manzate 75 DF
Felszivódó szerek:
Topas 100 EC
Chorus 75 WG
Signum WG
Folicur Solo
Mivel ebben az időszakban a kajszi rendkivűl kis felületen veszi fel a szert igy mindenképp a felszívódó szerekben bizhatunk, ezek önmagukban is megvédik a fáinkat.Újabban terjed a felszivódó szer kontaktal kombinálva, elsősorban a rezisztencia törés ellen.

Egy hasznos link

3 megjegyzés:

  1. Ne nézz nagyon hülyének.. de mi a kontakt és a felszívódó szer közt a különbség? Minden szakkönyv csak eldarálja, de nem magyarázza meg. A többi gyümölcsfa virágzás utáni növényvédelméről is írsz ugye kérlek?

    VálaszTörlés
  2. A kontakt szer csak ott hat ahol éri a növényt,míg a felszivódó a növénybe felszivódik és felfelé és lefelé is mozoghat.A felszivódókat akkor használjuk,ha a növény növekedésben van,mert ekkor a permetezés után képzödött hajtásokat,leveleket nem tudjuk megvédeni(mivel ezek később keletkeztek).A kontakt szerek ált.3-5 napig nyujtanak biztonságot,a felszivódók 5-7 napig.
    Amikor már a növény nem nő tovább használhatunk kontakt szert(mivel ekkor teljes fedettséget tudunk elérni).
    A felszivódó szereket kombinálni lehet a kontakt szerekkel,ez a rezisztencia kialakulása miatt előnyős (mivel új szerek nem nagyon lesznek/drága a kutatás/,a mostani új szerek is a régiek másik szerrel való "összeházasítása").
    A kontakt szereket a fertőzés elött kell kijuttanunk,vagyis már ott kell lenniük amikor a gomba támad, a felszivódóak képesek a "gomba után nyúlni",vagyis a gyógyitó tevékenységre is számíthatunk(a prospektusok szerint).De szerintem "megelőzni kell nem gyógyitani".
    Fontos különbség még a szerek ára, mivel a felszivódók drágábbak mint a kontakt szerek

    Úgy gondoltam mindig akkor irnék a permetezésről amikor az időszerű.

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm a részletes, szakszerű magyarázatot, várom a folytatást!

    VálaszTörlés