Gondolom a mai nap mindenki a hóesésről posztol, így én csak megemlítem.
Ma is úton voltam és nagyon érdekes dolgot fedeztem fel.
Mint a bejegyzésemben leírtam a balesetet itt, így csak utalok rá, gondolom ez is befolyásolta a döntéshozókat az elkövetett innovációban. Szóval hazafelé tartottam s Gesztely után észrevettem, hogy az út szélén "km kövek" ilyen modern izék (km táblák) vannak. Végre örvendeztem magamban, elértük, hogy a 37-es fő úton a km-t is kijelölik. Aztán 2-3 km után újabb tábla :csúszós út (na gondoltam ez van a fentebb említett baleset miatt) és mellé egy 60-as tábla, a következő útkereszteződés 2-3 km-re . Aki nem jár erre annak elmondom, Miskolcról kifelé Gesztelyig 110 km/ó (azért van benne 70 km/ó csökkentés is ) örülünk, hogy haladhatunk 2 x2 sávon, aztán Gesztely egy körforgalom majd folytatjuk az utunkat egy 2 sávos emelkedőn így itt is előzhetjük a kamionokat. Az öröm már nem tart sokáig, az emelkedő tetején visszazuhanunk a magyar valóságba, néhány méter és kezdődik a 60 km/ó-ás "áldás".
Kérdem én ki fog itt 60 km/ó-al menni ?
Kérdezem a passat kombisokat (malac orrú passatosok előnyben) és a suzukisokat (főleg SX4) ki fog 60 km/ó- val menni/azért őket,mert általában ez a 2 autótulajdonos az aki padlógázzal jár/?
Néhány km féktelen száguldás után megint csúszós út, 60-as tábla kombináció, alatta a 2 km ameddig a tiltás érvényes. Ez viszont az út meglehetősen rossz állapota miatt lett kirakva.
Ezzel a táblával gondolom az úthibák lettek lerendezve.
A "hatalomnak" könnyű egy táblát és egy sebesség korlátozást kitennie, nem kell sok idő szerintem a mérőkocsi is kint lesz, csak még a csekket várják a nyomdából.
2010. március 11., csütörtök
2010. március 10., szerda
2010. március 7., vasárnap
Ez március?
Sajnos a beharangozott tavasz csupán talán egy napig birta a hét végére nagyon elromlott az idő. Pénteken és szombaton csak szimpla -1-2 C voltak, de vasárnap már a hideg+ szél mellé egy hólepelt(ez az amikor csak vékony rétegben boritja hó a tájat) is kaptunk.
A vasárnapom a méhészkedés jegyében telik, ma volt az utolsó méhész gyűlés S.újhelyben. A következő gyűlés már csak ősszel lesz. Vendég előadó is volt, mégpedig a vizsolyi Molnár Gergely személyében aki az év méhésze volt 2008-ban. Honlapja elérhető itt . Sajna a honlap egyes része "fejlesztés alatt áll", de gondolom ennek a valódi oka lehet az is ,hogy Molnár Gergely méhészetét sokan összetévesztik a Molnár Méz Kft (Keszthely)-vel akiről kiderült,hogy hamis mézet árult. Erről is beszélt M.G.
Jó hirem, hogy ha a méhvásárlásom az ismerősőknél a magas ár miatt kudarcba fulladna, akkor egy másik vonalon bioméheket vásárolhatok egy regisztrált bioméhészettől. Most már csak az ár dönt.

2010. március 4., csütörtök
Pillecukor avagy édességkészítés önállóan
Már régóta vágytam valami édességre. Tegnap a Vacsoracsatában Ördög Nóri pillecukrot csinált a vendégeinek.

Bár Nóri sokat fejlődött az előző főzése óta (vagyis amikor a nagymama csinálta az ételt Nóri helyett), úgy gondolom ha neki sikerült akkor én is meg tudom csinálni.
Körülnéztem a weben és a kereső által ajánlott oldalak közül ez tetszett meg .Aztán persze kiderült,hogy kicsi ez az ország és Nóri is erről az oldalról szerezte az infókat.
Na de lássuk a művemet.
A hozzávalók (forrás a fent említett blog)
150 g cukor
50 ml víz
1 evőkanál kukoricaszirup (vagy helyette méz)
8 g zselatin + 3 evőkanál víz
csipet só
esetleg: ízesítő aroma és ételfesték
A hempergetéshez:
1 evőkanál kukoricakeményítő + 1 evőkanál porcukor
Előljáróban azt meg kell említenem, hogy az elkészült anyag nekem kissé kevésnek bizonyult, igy ha többen is megkóstolnák ill. a gyerekek miatt a dózisok emelését javaslom.Mivel a zselatin 25 g-os így ehhez célszerű igazítani a dózisokat , vagyis a fenti leirt dózisokat szorozzuk 3-al.
Ilyen amikor forr a cukor:
Nem tudom miért idegeskednek mások azon,hogy hogyan fog forralódni a cukor+méz nekem tökéletesen sikerült.
Mivel van itthon méz :-) , leemeltem a repcét, de ezt kissé lehet érezni (én speciel szeretem),így ha valakinél ez gondot okoz válasszon vegyesmézet vagy akácot.
A habosítás:

A habot megpróbáltam kiönteni,na ez nem megy a massza mindenhová ragad. A sütöpapirt én olivaolajjal kentem meg, annak semleges íze van.
Ennyi massza maradt a tálban, később amikor megszilárdul, gumiszerű lesz és könnyen kikaparható.

A hűtőben eltöltött 2-3 óra után a cucc így néz ki:

A méretre vágáshoz tényleg az olló a leghasznosabb segítőtárs, fontos, hogy az olló olajjal vagy a keményítő+cukor keverékkel kenjük be, így nem ragad a masszához.

Rájöttem,hogy a masszát is már a szeletelés előtt mártsuk a cukor+keményítő keverékbe így sokkal gyorsabb a szeletelés.

Ennyi lett az eredeti receptből (190 g vagy 19 dkg):

Mosogatás: a beszáradt cukorhab nekem forró vizzel szépen lejött, igy ez sem akadály.

Bár Nóri sokat fejlődött az előző főzése óta (vagyis amikor a nagymama csinálta az ételt Nóri helyett), úgy gondolom ha neki sikerült akkor én is meg tudom csinálni.
Körülnéztem a weben és a kereső által ajánlott oldalak közül ez tetszett meg .Aztán persze kiderült,hogy kicsi ez az ország és Nóri is erről az oldalról szerezte az infókat.
Na de lássuk a művemet.
A hozzávalók (forrás a fent említett blog)
150 g cukor
50 ml víz
1 evőkanál kukoricaszirup (vagy helyette méz)
8 g zselatin + 3 evőkanál víz
csipet só
esetleg: ízesítő aroma és ételfesték
A hempergetéshez:
1 evőkanál kukoricakeményítő + 1 evőkanál porcukor
Előljáróban azt meg kell említenem, hogy az elkészült anyag nekem kissé kevésnek bizonyult, igy ha többen is megkóstolnák ill. a gyerekek miatt a dózisok emelését javaslom.Mivel a zselatin 25 g-os így ehhez célszerű igazítani a dózisokat , vagyis a fenti leirt dózisokat szorozzuk 3-al.
Ilyen amikor forr a cukor:
Mivel van itthon méz :-) , leemeltem a repcét, de ezt kissé lehet érezni (én speciel szeretem),így ha valakinél ez gondot okoz válasszon vegyesmézet vagy akácot.
A habosítás:
A habot megpróbáltam kiönteni,na ez nem megy a massza mindenhová ragad. A sütöpapirt én olivaolajjal kentem meg, annak semleges íze van.
A hűtőben eltöltött 2-3 óra után a cucc így néz ki:
A méretre vágáshoz tényleg az olló a leghasznosabb segítőtárs, fontos, hogy az olló olajjal vagy a keményítő+cukor keverékkel kenjük be, így nem ragad a masszához.
Rájöttem,hogy a masszát is már a szeletelés előtt mártsuk a cukor+keményítő keverékbe így sokkal gyorsabb a szeletelés.
Ennyi lett az eredeti receptből (190 g vagy 19 dkg):
Mosogatás: a beszáradt cukorhab nekem forró vizzel szépen lejött, igy ez sem akadály.
2010. március 3., szerda
Pelletkazán és palánták, avagy újdonságok a vevőimnél.
A mai nap az egyik vevőmnél láttam az alábbi pelletkazánt.

A kazán forgalmazóját elérhetitek itt.
A kazán azért volt érdekes, mert nem csak pellettel működik, hanem -mivel a kukorica ára 2000 Ft/q alatt van-, így azt is elnyeli.

Szomorú dolog, hogy a megtermelt termény ilyen sorsra jut!
Másik vevőmet meglátogatva megcsodálhattam a szépen fejlődő palántáit.

Ezt pedig már E. kapta előnőnapra:

2010. március 2., kedd
Most ilyen.
Most,hogy a tavasz közeledik igy minden nap igyekszem 2 órát metszeni. Nem lehet többet, mert egyrészt dolgozom, másrészt kissé már elszoktam a metszőollótól és a napi 2 óra metszés bőven elegendő a metsző izmok erősítéséhez. Ha többet csinálnék a kezem megfájdulna és néhány napig "metszésképtelen "lennék.
Egyébként már láttam "síró" szőlőt, vagyis megindult a gutáció.
Néhány kép a kajsziról, amint látszik még nyugalomban van.

2010. március 1., hétfő
A tavasz első pillanata
Kissé értetlenkedve olvastam Dunántúli blogtársaim bejegyzéseit a +15 C-ről, mikor nálunk a kertben még állt a hó.De a jó idő és a tavasz is megérkezett, meg persze más is....

(E. már kezdettől fogva utálta a sötét szinű, házzal kapott bútorokat,

igy a tavasz közeledtével bútorcsere projektbe kezdett, melynek első lépése az ágy kicserélése. Nem áll meg ennyinél, a szekrény kicserélése és a szoba kifestése is napirenden van.E. kérésére megjegyzem, mindezt a saját fizetéséből finanszírozza én nem támogatom a projektben.)

A meleg engem is kicsábított a szőlőbe és meglepve( bár számítottam rá) láttam, hogy én vagyok az első aki metszésbe fog.
Természetesen még nem késett el senki,mivel nálunk még csak ez volt az első igazi tavaszi nap olyan 12-15 C léghőmérséklettel, ahová a nap nem sütött ott még hó volt.
De inkább akkor irok a kajsziról.
Én is inkább tavasszal telepítek,ill. pótolok. Egyrészt azért mert a kis fát nem teszem ki a téli fagynak, másrészt vagyonvédelmi szempontból (védelem a kétlábú kártevők ellen!!).Sőt én akkor ültettem ki a fáimat amikor már levél is volt rajtuk ! Izgultam is miatta, de csak 3 pusztult ki, azok is azért mert a nyúl megrágta(nem volt több törzsvédő hálóm).
Milyen alanyt és fajtát válasszak?
Sajnos a tavalyi évben a szaporitóknál a kihozatal rendkívül alacsony volt: 20-40 %! Emiatt most nem igazán lehet válogatni (itt jegyzem meg ,hogy én is 4 EUR -ért tudnék fát venni). Az Érdi Kutatóból származó fákat senkinek nem ajánlom, nálunk az onnan származó fák mind virúsosak!
A hiányból adódóan a pótlást vagy eltoljuk a következő évre, vagy kompromisszumot kötünk és azt vesszük amit kapunk.
Alany tekintetében eddig mindenhol azt hiszem Mirabolán van, ez azt hiszem jobb mint a Vadkajszi, legalábbis a 60-as években ezért váltották le.
Fajta tekintetében, ha a piacra termelünk akkor nagyméretű és jól szineződő ( piros fedőszinű) fajtákat válasszunk(pl: Ceglédi Óriás), ha csak magunknak akkor én az ízzében verhetetlen Gönci Magyar Kajszit javaslom.
Ültetés.
Az idejét fentebb már leirtam,igy most azzal nem foglalkozom. Ha egy mód van rá akkor az ültetőgödörbe tegyünk szerves- v. műtrágyát. A gödör méretére sincs irányadó javaslatom, persze minnél nagyobb területen forgatjuk a talajt annál jobb. Egyet azonban mindenképp kövessünk el, mégpedig azt, hogy ásáskor a felső réteget különitsük el és ezt tegyük vissza a gyökerekhez, mivel a felső réteg humuszban gazdagabb. Persze, ha valaki olyan szerencsés, hogy a humuszréteg nála a 100 cm-t is meghaladja akkor ne kövesse az útmutatómat. A trágyát ne tegyük közvetlenül a gyökérzethez,hanem a gödör legaljára majd erre 1-2 lapát/ásó földet és ezután jöhet a fácska. Én a gödör oldalát mindig ásóval megmozgatom, mivel a szabályos négyzet alakú gödör ásásakor a szélét az ásóval jó keménnyé nyomjuk, ezt a gyökérnek is később át kell törnie, amelyhez plusz energiára van szüksége( nagyon agyagos talajnál látható is ahogy a fa növekedésben megtorpan, na ekkor érte el a nem mozgatott földet)/remélem ez érthető volt/
Szerencsére nálunk a talajban nincsennek olyan kártevők amelyek ellen talajfertőtlenítéssel kellene védekezni, de ha erre utaló jelet(egyedet) találunk az ásás során, ne habozzunk!
Basamid G 40-100 g/m2 ill. 250 g/m3 az zárt termesztőber.ben, de ez irányadó lehet a gödörnél is!Ez 5 és 10 kg-os kiszerelésben kapható!
Force 1,5 G 7,5-10 g/m2 Kiszerelés: 0,5 kg
Bomber 1,5 G 7,5 -10 g/m2 Kiszerelés: 0,3 és 1 kg ( ez u.a. mint Force csak az ára kedvezöbb)
Az ültetést minden szakkönyv kivesézi, annyit emlitenék meg, hogy a gyökeret ne hagyjuk kiszáradni,ameddig lehet legyen vízben. Én az ültetés közben a godör felénél egyszer belocsolom aztán a gödör tetején mégegyszer.Tavasszal amikor még nedvesség van a talajban akkor a 2x10 l egyszeri vízadag elég kell legyen (mivel ekkor a talajszemcsék "hozzátapasztása" a gyökerekhez a célunk, ill. a talaj tulzott levegősődésének a visszaszoritása( amit a forgatással értünk el), ill a víz biztosítása.
Metszés .
Az opt. időről is mindig változik a vélemény.Most a szüret vége, jul-aug. az elfogadott. Ha ezt lekésnénk akkor a rügypattanástól, pirosbimbóig időszak. Pirosbimbós állapotban legérzékenyebb a kajszi, tehát ezt ne várjuk meg. A nagyobb metszési felületeket zárjuk le,erre való gyári készítmények:Biocera,Fadoktor,Fagél,Vulneron CS(vizhajtás megakadályozására).
Én azonban ezek helyett a következő mixet készitem: napraforgóolaj+kén+réz.Inkább 2 rész kén és 1 rész réz, olajból annyit,hogy inkább kenhető legyen mint folyós.Olajat vigyünk magunkkal mert a mix ha beszárad akkor higitanunk kell.
Vadvédelem.
A műanyag védőháló jó megoldás, ez több évig a törzsön maradhat, azonban ha a törzshöz kötöztük ne felejtsük évente többször átnézni, nehogy bevágódjon a törzsbe.
A különböző vadriasztó szerek sajnos inkább csak a mi lelkünket nyugtatják meg, bár a Cervacol Extra nálunk tényleg működött.5 kg-os kiszerelésű és 2-5 kg kell 1000 fához,persze a törzsátmérő függvénye.Ez a szer v.mi aluminium amit homokhoz kevernek,na ezt is megcsinálhatjuk házilag, mivel a hatás azon alapszik,hogy a nyúl és őz ha megkóstolja akkor nem izlik neki. Alapanyag :napraforgóolaj az összekeveréshez( ezt a cervacolhoz is ajánlom, mivel igy jobban kijutatható)+ homok(ez az eredeti termékben 70%)+valami bűzös ami nem bántja a fát és az állatokat sem nyirjuk ki vele/ tehát Bi58-at lehetőleg ne hiába nagyon bűdös/,na erre javaslatot várok.
Növényvédelem.
Ez egy hosszabb lélegzetű dolog...
Az olaj az áttelelő rovarkártevők ellen: Agrol Plusz, Drip plusz,Vektafid A
A réz tartalmú szerek a gombák,baktériumos betegségek ellen.Lehet hatóanyag szerint,rézszulfát-Rézgálic (ez rövidesen eltűnik,rézszulfát műtrágyaként keressétek igy lesz engedélye/egyébként kajsziban most sincs engedélye de meg lehet vele csinálni,ha van otthon/) Bordóilé FW,Bordói por,Cuproxat FW .rézoxiklorid- Rézoxiklorid 50 WP,Cuprosan 50 WP,Cuprozin 35 WP.rézhidroxid-Champion 50 WP,Champion 2 FL,Champ DP, Joker, Astra,Funguran-OH
Adhatunk a lemosóba ként is ,de ennek nincs nagy jelentősége, inkább szerintem kidobott pénz.
Tavaszi lemosó permetezésre ajánlható szerek:Vegasol eReS (réz,olaj,kén) minden benne van,
Nevikén(olaj,kén) +rezet igényel(Champion,Nordox,Pluto,Rézoxiklorid,Joker,Funguran-OH,Kocide 2000,Cuproxat FW,Champion 2 FL,Bordói lé).Ezek ha megmaradnak más kulturában is felhasználhatjuk.
Ha magunk készitjük a lemosót akkor olaj (a kártevőkőn kivűl a jó fedés miatt, és a rezet is a növényhez "tapasztja")+ rézhidroxid. 1 gramm rézhidroxid 53 m2 fedd be, míg a rézoxiklorid csak 11m2-t, a rézgálic pedig 13m2-t !
Az optimális időpont, természetes,hogy ha tavasszal metszünk akkor utánna(seblezárás) és a rügyek pattanásakor,mivel ekkor mozdulnak meg az áttelelő kártevők is. Őszibaracknál a lemosást követheti még egy rezes kezelés is.Kajszinál egy lemosás elég a felszivódó szeres kezelés előtt. A felszivódó kezelés ideje, az első permetezés a pirosbimbótól a virágzás kezdetéíg( ez extrém esetben 1 nap) történő időben, a 2. kezelés a fővirágzásban, a 3. kezelés a sziromhulláskor. Mivel tavaly a kajszi nálunk 4 nap alatt viritott el, igy a 3 kezelés is csak 1 kezelés lett, mivel többnek nem lett volna értelme, a növény a virágzás alatt védve volt.
Permetezésre ajánható szerek: Alfa Solo (ampulásban is kapható, de csak őszibarackra van engedélye), Score,Folicur Solo,Orius 20 EW( ez is van kis kiszerelésben),Riza 250 EW,Tebucon 250 EW
Egyenlőre ennyit gondoltam leirni a többit a vegetáció előrehaladtával.
Méhek
A mai nap felkerestem a méhész ismerősömet, aki biztosított arról,hogy megkapom tőle a kért 4 méhcsaládot.Nem kell aggódnotok a méhes bejegyzések ezévben sem fognak hiányozni.

Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)