2010. március 28., vasárnap

Rostaszövetes fedő készítése.

Sikerült dűlőre jutnom a méhekkel kapcsolatban, így az őszi döntésemnek megfelelően a Tiszalúci ismerősöktől veszem meg a méheket, bízva abban, hogy segítenek a méhészkedésben.
Annak idején amikor elkezdtem a méhészkedést otthon készítettünk 2 kaptárt amelyeket még nem helyeztem "üzembe" mivel a méh szaporulat a 2 családot is jó indulattal tette ki, így a 4 kaptár sok volt.
Most mind a 4 kaptárban lesznek méhek,így az annak idején félben maradt rostaszövettartót be kellett fejeznem.
Ez a tartó zárja el a méheket a kaptár tetejétől, igy amikor felnyitjuk a kaptártetöt a méhek nem esnek nekünk.Másik fontos funkciója,hogy a kaptártető két oldalán ha kinyitjuk a szellőzést (ilyen is van rajta) a méhek nem tudnak kijönni, ill. idegen rovarok(pl:darazsak) innen nem férnek a keretekhez.
Nézzük mi is kell hozzá:
-a szövetes fedőből több féle lehet,lehet csupán 1 darabból, vagy többől és ,hogy mennyi keretet takarjon azt mindenki maga dönti el.Anyaga megegyezik a kaptár anyagával(nálam fenyő)
-rostaszövet,ezt a gazdaboltokban is megvehetjük. A klaszikus fémből készül,de készülhet műanyagból(szúnyoghálló) is, de a fém tartósabb.
-vékony léc(friz) a rostaszövet odaerősítéséhez. Még a kaptárkészitésnél használtuk a kaptár aljának tartósabbá tételéhez (mivel ez tölgy-igy tartósabb mint a fenyő)
-szerszámok (dekopírfűrész, vonalzó, ácsceruza, szeg, kalapács, lemezvágó olló )
Első lépésben a vékony fríz anyagot mértem le, hogy hogyan is tegyem a kerethez. Mivel 5 cm széles volt ,így ketté vágtam:


A drótszövetet és a keretének való léceket igyekeztem úgy összepárosítani, hogy a drótszövetből minnél kisebb darab legyen a kieső. Persze ezt is elteszem mert a tervezett etetőhöz jó lesz (még a téli méhészgyülésen láttam az ötletet!). A drótszövetet ráhagyással kell kivágni, hiszen ezt a kerethez kell szegezni, így minden résznél hagytam 1,5 -1,5 cm-t .

Mivel a drótra nem tudtam vonalat húzni( jó lett volna zsírkréta, de lusta voltam felmenni érte), így a vonalzót tettem oda és vágtam szemre (azért is hagytam 1,5+1,5 cm ráhagyást,így ha kissé mellévágok még mindig jó). A vágáshoz már kesztyűt kell felvenni.
Ezután következett a drótháló " keretre foglalása", ez kék fejű szögekkel történt, az egyik oldalt felszögeztem az ellentétes oldalt így kissé megfeszítettem, hogy a drótháló feszes legyen.
Következett a frízfa méretre vágása és a drótszövet takarása.itt előbb a 2 hosszabbik oldalt szögeztem le majd a 2 rövidebbiket.

És végül ilyen lett:

A méhekről még nem írtam. Az anya petézik, a dolgozók pedig a közeli fűzfákról,mogyoróról hordják a virágport. Április elején kapnak egy kis serkentő cukor szirupos etetést így amikor elhozom őket már komoly létszámban lesznek.

2010. március 27., szombat

T.G.-nek ajálnva.

Szeretném bemutatni a Borsodi Sörgyár remekét amely szerintem minden magyar és borsodi sörivó szívét megdobogtatja. Mostanában ritkán iszok sört (is) ,de amint megláttam éreztem, hogy meg kell kóstolnom. Sajna nem nagyon győzött meg...
Kíváncsi vagyok az ország többi részében is kapható?


Középre igazítás

2010. március 23., kedd

Termőkorú kajszimetszés.




Bár régóta igértem, de csak most tudok időt szakítani arra,hogy a kajszi metszéséről irjak. Sajnos lehet, hogy sokan már túl is vannak rajta....
Nem szeretnék mindenféle tudományos belemagyarázást irni, arra ott vannak a szakkönyvek. Inkább néhány jól használható informácival szeretnék segíteni a kevésbé képzettek metszését.

Az első dolog a jó szerszám! Erre sokan legyintenének, mert bármivel lehet metszeni, vágni ez igaz is lehet akkor, ha csupán 1-2 fánk van. Nekem egy kicsivel több adatott meg a fákból, igy a sok busszúságtól (pl: a csavar mindig kilazul, a metszőollóból kiesik a rugó,stb) szeretném magam mentesíteni.

A második dolog ami még fontosabb mint az első, ez pedig a növények ismerete (pl: milyen termőrészen hozza a gyümölcsöt,stb.)

A metszés megkezdésekor először járjuk körül a fát ,hogy hogyan is néz ki,mi az amit mindenképp el fogunk távolítani. Amit először levágunk az a törött,beteg ágrész és az olyan rész ami semmiképp nem odaillő( a metszésmódtól függ)pl:fa a fában/ amikor a vázágon mégegy törzssel konkuráló hajtás van/.A következő lépés a metszésmód szempontjából káros vesszők,gallyak,ágak eltávolitása. Megjegyezném, hogy a metszés is olyan mint a foci-mindenki ért hozzá ! A fákban is mindenki mást lát ezért mindenki másképp metsz egy kicsit. A metszésmód, vagyis, hogy milyen koronaformát alakítunk ki az változhat kicsit, mivel élő anyaggal dolozunk, ha nem sikerül kialakitani akkor a következő évben ismét megpróbálhatjuk, ha akkor sem akkor az azt követő évben (különösen igaz ez a fák első 1-4(5) évére).
Törekedjünk arra, hogy a oldalágak ne kopaszodjanak fel,vagyis legyen rajtuk olyan rész ami termést hoz (ez gyakori hiba szokott lenni,hogy pont ezeket vágják le) mert ha ezeket elveszitjük akkor már többé a fa nem pótolja.

A termőrészekkel való berakódást elősegíthetjük azzal,ha a beárnyékolást megszüntetjük(pl. a keresztbenövöket eltávolitjuk).Almástermésűeknél a rügyek "köpülyözése" vagyis a rügy alatt történő bemetszése hasonlóan jó.
Az én fáim sem tökéletesek, de azért bemutatom még ettől sem kell megijedni:


Persze a fa életére kihat, valószinőleg rövidebb életű lesz.
A villás elágazódásoknál vagyis ahol a fa ágai két vagy három felé ágaznak ott mindig csak lehető egyenesre törekedjünk vagyis a lefelé hajló részt vágjuk le. Figyeljünk arra is , hogy a fa terméssel is be fog rakódni és a felfelé állók is le fognak hajolni. Ahol az ágak végei felkopaszodtak vagyis nincs rajta termőrész ott vágjuk vissza addig az elágazásig ahol van termőrész.
Nagyon fontos, hogy a visszavágásnál a tudomány mai állása szerint hagyjunk csonkot, ahogy régen nevezték "kabátakasztót". A nagyobb vágásokat kissé ferdén kell vágni, ez elősegiti hogy a metszlapon nem gyülik össze a csapadék igy a gombák nem károsítják.









ilyen volt... és ilyen lett.Látni a különbséget?

Arra is vigyázni kell,hogy a fánál ne boritsuk fel a vegetativ és generativ egyensúlyt vagyis a növekedés és a termés egyensúlyát ezt a legjobb úgy elérni ha keveset metszünk.
Próbáljunk arra is törekedni, hogy a fát a térben próbáljuk visszaszorítani(oldalirányban és felfelé), mert ennek is csak felkopaszodás lesz a vége ill. felnő olyan magasba ahol már nem tudjuk leszedni.

Remélem hasznos tanácsokat adtam.



2010. március 13., szombat

Az időjárásról( márciusi hó)

(Sátoraljaújhely,Várhegy)

Igazából már nem akartam erről irni, de arra gondoltam, ha a blog több évet megél akkor jó lesz majd visszatekinteni, hogy volt olyan év amikor március közepén még hó volt!
A belvizekről már akartam irni,de ez halasztódott igy csak egy kép erejéig megemlékezem róla,mivel a mostani csapadék miatt szerintem még biztos fogok érdekes képet készíteni.
(M3-as autópálya,valahol Polgár környékén)

A hó viszont kissé durva. Sajna a tavaszi munkákat szerintem roham léptekkel kell tervezni, mert a természet nem fogja megvárni a lusta kertészt.
(Sátoraljaújhely,Várhegy Oremus-dűllő)


(A tulipánnak,nárcisznak nem szóltak,hogy még tél van)

2010. március 11., csütörtök

A magyar találmány.

Gondolom a mai nap mindenki a hóesésről posztol, így én csak megemlítem.
Ma is úton voltam és nagyon érdekes dolgot fedeztem fel.
Mint a bejegyzésemben leírtam a balesetet itt, így csak utalok rá, gondolom ez is befolyásolta a döntéshozókat az elkövetett innovációban. Szóval hazafelé tartottam s Gesztely után észrevettem, hogy az út szélén "km kövek" ilyen modern izék (km táblák) vannak. Végre örvendeztem magamban, elértük, hogy a 37-es fő úton a km-t is kijelölik. Aztán 2-3 km után újabb tábla :csúszós út (na gondoltam ez van a fentebb említett baleset miatt) és mellé egy 60-as tábla, a következő útkereszteződés 2-3 km-re . Aki nem jár erre annak elmondom, Miskolcról kifelé Gesztelyig 110 km/ó (azért van benne 70 km/ó csökkentés is ) örülünk, hogy haladhatunk 2 x2 sávon, aztán Gesztely egy körforgalom majd folytatjuk az utunkat egy 2 sávos emelkedőn így itt is előzhetjük a kamionokat. Az öröm már nem tart sokáig, az emelkedő tetején visszazuhanunk a magyar valóságba, néhány méter és kezdődik a 60 km/ó-ás "áldás".
Kérdem én ki fog itt 60 km/ó-al menni ?
Kérdezem a passat kombisokat (malac orrú passatosok előnyben) és a suzukisokat (főleg SX4) ki fog 60 km/ó- val menni/azért őket,mert általában ez a 2 autótulajdonos az aki padlógázzal jár/?
Néhány km féktelen száguldás után megint csúszós út, 60-as tábla kombináció, alatta a 2 km ameddig a tiltás érvényes. Ez viszont az út meglehetősen rossz állapota miatt lett kirakva.
Ezzel a táblával gondolom az úthibák lettek lerendezve.
A "hatalomnak" könnyű egy táblát és egy sebesség korlátozást kitennie, nem kell sok idő szerintem a mérőkocsi is kint lesz, csak még a csekket várják a nyomdából.

2010. március 10., szerda

2010. március 7., vasárnap

Ez március?

Sajnos a beharangozott tavasz csupán talán egy napig birta a hét végére nagyon elromlott az idő. Pénteken és szombaton csak szimpla -1-2 C voltak, de vasárnap már a hideg+ szél mellé egy hólepelt(ez az amikor csak vékony rétegben boritja hó a tájat) is kaptunk.
A vasárnapom a méhészkedés jegyében telik, ma volt az utolsó méhész gyűlés S.újhelyben. A következő gyűlés már csak ősszel lesz. Vendég előadó is volt, mégpedig a vizsolyi Molnár Gergely személyében aki az év méhésze volt 2008-ban. Honlapja elérhető itt . Sajna a honlap egyes része "fejlesztés alatt áll", de gondolom ennek a valódi oka lehet az is ,hogy Molnár Gergely méhészetét sokan összetévesztik a Molnár Méz Kft (Keszthely)-vel akiről kiderült,hogy hamis mézet árult. Erről is beszélt M.G.
Jó hirem, hogy ha a méhvásárlásom az ismerősőknél a magas ár miatt kudarcba fulladna, akkor egy másik vonalon bioméheket vásárolhatok egy regisztrált bioméhészettől. Most már csak az ár dönt.

2010. március 4., csütörtök

Pillecukor avagy édességkészítés önállóan

Már régóta vágytam valami édességre. Tegnap a Vacsoracsatában Ördög Nóri pillecukrot csinált a vendégeinek.

Bár Nóri sokat fejlődött az előző főzése óta (vagyis amikor a nagymama csinálta az ételt Nóri helyett), úgy gondolom ha neki sikerült akkor én is meg tudom csinálni.
Körülnéztem a weben és a kereső által ajánlott oldalak közül ez tetszett meg .Aztán persze kiderült,hogy kicsi ez az ország és Nóri is erről az oldalról szerezte az infókat.
Na de lássuk a művemet.

A hozzávalók (forrás a fent említett blog)
150 g cukor
50 ml víz
1 evőkanál kukoricaszirup (vagy helyette méz)
8 g zselatin + 3 evőkanál víz
csipet só
esetleg: ízesítő aroma és ételfesték
A hempergetéshez:
1 evőkanál kukoricakeményítő + 1 evőkanál porcukor
Nem tudom miért idegeskednek mások azon,hogy hogyan fog forralódni a cukor+méz nekem tökéletesen sikerült.
Mivel van itthon méz :-) , leemeltem a repcét, de ezt kissé lehet érezni (én speciel szeretem),így ha valakinél ez gondot okoz válasszon vegyesmézet vagy akácot.
A habosítás:

A habot megpróbáltam kiönteni,na ez nem megy a massza mindenhová ragad. A sütöpapirt én olivaolajjal kentem meg, annak semleges íze van.
Ennyi massza maradt a tálban, később amikor megszilárdul, gumiszerű lesz és könnyen kikaparható.

A hűtőben eltöltött 2-3 óra után a cucc így néz ki:

A méretre vágáshoz tényleg az olló a leghasznosabb segítőtárs, fontos, hogy az olló olajjal vagy a keményítő+cukor keverékkel kenjük be, így nem ragad a masszához.

Rájöttem,hogy a masszát is már a szeletelés előtt mártsuk a cukor+keményítő keverékbe így sokkal gyorsabb a szeletelés.

Ennyi lett az eredeti receptből (190 g vagy 19 dkg):

Mosogatás: a beszáradt cukorhab nekem forró vizzel szépen lejött, igy ez sem akadály.

2010. március 3., szerda

Pelletkazán és palánták, avagy újdonságok a vevőimnél.

A mai nap az egyik vevőmnél láttam az alábbi pelletkazánt.

A kazán forgalmazóját elérhetitek itt.
A kazán azért volt érdekes, mert nem csak pellettel működik, hanem -mivel a kukorica ára 2000 Ft/q alatt van-, így azt is elnyeli.

Szomorú dolog, hogy a megtermelt termény ilyen sorsra jut!

Másik vevőmet meglátogatva megcsodálhattam a szépen fejlődő palántáit.

Ezt pedig már E. kapta előnőnapra:

2010. március 2., kedd

Most ilyen.

Most,hogy a tavasz közeledik igy minden nap igyekszem 2 órát metszeni. Nem lehet többet, mert egyrészt dolgozom, másrészt kissé már elszoktam a metszőollótól és a napi 2 óra metszés bőven elegendő a metsző izmok erősítéséhez. Ha többet csinálnék a kezem megfájdulna és néhány napig "metszésképtelen "lennék.
Egyébként már láttam "síró" szőlőt, vagyis megindult a gutáció.
Néhány kép a kajsziról, amint látszik még nyugalomban van.

2010. március 1., hétfő

A tavasz első pillanata

Kissé értetlenkedve olvastam Dunántúli blogtársaim bejegyzéseit a +15 C-ről, mikor nálunk a kertben még állt a hó.De a jó idő és a tavasz is megérkezett, meg persze más is....


(E. már kezdettől fogva utálta a sötét szinű, házzal kapott bútorokat,

igy a tavasz közeledtével bútorcsere projektbe kezdett, melynek első lépése az ágy kicserélése. Nem áll meg ennyinél, a szekrény kicserélése és a szoba kifestése is napirenden van.E. kérésére megjegyzem, mindezt a saját fizetéséből finanszírozza én nem támogatom a projektben.)


A meleg engem is kicsábított a szőlőbe és meglepve( bár számítottam rá) láttam, hogy én vagyok az első aki metszésbe fog.
Természetesen még nem késett el senki,mivel nálunk még csak ez volt az első igazi tavaszi nap olyan 12-15 C léghőmérséklettel, ahová a nap nem sütött ott még hó volt.
De inkább akkor irok a kajsziról.
Én is inkább tavasszal telepítek,ill. pótolok. Egyrészt azért mert a kis fát nem teszem ki a téli fagynak, másrészt vagyonvédelmi szempontból (védelem a kétlábú kártevők ellen!!).Sőt én akkor ültettem ki a fáimat amikor már levél is volt rajtuk ! Izgultam is miatta, de csak 3 pusztult ki, azok is azért mert a nyúl megrágta(nem volt több törzsvédő hálóm).
Milyen alanyt és fajtát válasszak?
Sajnos a tavalyi évben a szaporitóknál a kihozatal rendkívül alacsony volt: 20-40 %! Emiatt most nem igazán lehet válogatni (itt jegyzem meg ,hogy én is 4 EUR -ért tudnék fát venni). Az Érdi Kutatóból származó fákat senkinek nem ajánlom, nálunk az onnan származó fák mind virúsosak!
A hiányból adódóan a pótlást vagy eltoljuk a következő évre, vagy kompromisszumot kötünk és azt vesszük amit kapunk.
Alany tekintetében eddig mindenhol azt hiszem Mirabolán van, ez azt hiszem jobb mint a Vadkajszi, legalábbis a 60-as években ezért váltották le.
Fajta tekintetében, ha a piacra termelünk akkor nagyméretű és jól szineződő ( piros fedőszinű) fajtákat válasszunk(pl: Ceglédi Óriás), ha csak magunknak akkor én az ízzében verhetetlen Gönci Magyar Kajszit javaslom.


Ültetés.
Az idejét fentebb már leirtam,igy most azzal nem foglalkozom. Ha egy mód van rá akkor az ültetőgödörbe tegyünk szerves- v. műtrágyát. A gödör méretére sincs irányadó javaslatom, persze minnél nagyobb területen forgatjuk a talajt annál jobb. Egyet azonban mindenképp kövessünk el, mégpedig azt, hogy ásáskor a felső réteget különitsük el és ezt tegyük vissza a gyökerekhez, mivel a felső réteg humuszban gazdagabb. Persze, ha valaki olyan szerencsés, hogy a humuszréteg nála a 100 cm-t is meghaladja akkor ne kövesse az útmutatómat. A trágyát ne tegyük közvetlenül a gyökérzethez,hanem a gödör legaljára majd erre 1-2 lapát/ásó földet és ezután jöhet a fácska. Én a gödör oldalát mindig ásóval megmozgatom, mivel a szabályos négyzet alakú gödör ásásakor a szélét az ásóval jó keménnyé nyomjuk, ezt a gyökérnek is később át kell törnie, amelyhez plusz energiára van szüksége( nagyon agyagos talajnál látható is ahogy a fa növekedésben megtorpan, na ekkor érte el a nem mozgatott földet)/remélem ez érthető volt/
Szerencsére nálunk a talajban nincsennek olyan kártevők amelyek ellen talajfertőtlenítéssel kellene védekezni, de ha erre utaló jelet(egyedet) találunk az ásás során, ne habozzunk!
Basamid G 40-100 g/m2 ill. 250 g/m3 az zárt termesztőber.ben, de ez irányadó lehet a gödörnél is!Ez 5 és 10 kg-os kiszerelésben kapható!
Force 1,5 G 7,5-10 g/m2 Kiszerelés: 0,5 kg
Bomber 1,5 G 7,5 -10 g/m2 Kiszerelés: 0,3 és 1 kg ( ez u.a. mint Force csak az ára kedvezöbb)
Az ültetést minden szakkönyv kivesézi, annyit emlitenék meg, hogy a gyökeret ne hagyjuk kiszáradni,ameddig lehet legyen vízben. Én az ültetés közben a godör felénél egyszer belocsolom aztán a gödör tetején mégegyszer.Tavasszal amikor még nedvesség van a talajban akkor a 2x10 l egyszeri vízadag elég kell legyen (mivel ekkor a talajszemcsék "hozzátapasztása" a gyökerekhez a célunk, ill. a talaj tulzott levegősődésének a visszaszoritása( amit a forgatással értünk el), ill a víz biztosítása.
Metszés .
Az opt. időről is mindig változik a vélemény.Most a szüret vége, jul-aug. az elfogadott. Ha ezt lekésnénk akkor a rügypattanástól, pirosbimbóig időszak. Pirosbimbós állapotban legérzékenyebb a kajszi, tehát ezt ne várjuk meg. A nagyobb metszési felületeket zárjuk le,erre való gyári készítmények:Biocera,Fadoktor,Fagél,Vulneron CS(vizhajtás megakadályozására).
Én azonban ezek helyett a következő mixet készitem: napraforgóolaj+kén+réz.Inkább 2 rész kén és 1 rész réz, olajból annyit,hogy inkább kenhető legyen mint folyós.Olajat vigyünk magunkkal mert a mix ha beszárad akkor higitanunk kell.
Vadvédelem.
A műanyag védőháló jó megoldás, ez több évig a törzsön maradhat, azonban ha a törzshöz kötöztük ne felejtsük évente többször átnézni, nehogy bevágódjon a törzsbe.
A különböző vadriasztó szerek sajnos inkább csak a mi lelkünket nyugtatják meg, bár a Cervacol Extra nálunk tényleg működött.5 kg-os kiszerelésű és 2-5 kg kell 1000 fához,persze a törzsátmérő függvénye.Ez a szer v.mi aluminium amit homokhoz kevernek,na ezt is megcsinálhatjuk házilag, mivel a hatás azon alapszik,hogy a nyúl és őz ha megkóstolja akkor nem izlik neki. Alapanyag :napraforgóolaj az összekeveréshez( ezt a cervacolhoz is ajánlom, mivel igy jobban kijutatható)+ homok(ez az eredeti termékben 70%)+valami bűzös ami nem bántja a fát és az állatokat sem nyirjuk ki vele/ tehát Bi58-at lehetőleg ne hiába nagyon bűdös/,na erre javaslatot várok.
Növényvédelem.
Ez egy hosszabb lélegzetű dolog...
Az olaj az áttelelő rovarkártevők ellen: Agrol Plusz, Drip plusz,Vektafid A
A réz tartalmú szerek a gombák,baktériumos betegségek ellen.Lehet hatóanyag szerint,rézszulfát-Rézgálic (ez rövidesen eltűnik,rézszulfát műtrágyaként keressétek igy lesz engedélye/egyébként kajsziban most sincs engedélye de meg lehet vele csinálni,ha van otthon/) Bordóilé FW,Bordói por,Cuproxat FW .rézoxiklorid- Rézoxiklorid 50 WP,Cuprosan 50 WP,Cuprozin 35 WP.rézhidroxid-Champion 50 WP,Champion 2 FL,Champ DP, Joker, Astra,Funguran-OH
Adhatunk a lemosóba ként is ,de ennek nincs nagy jelentősége, inkább szerintem kidobott pénz.
Tavaszi lemosó permetezésre ajánlható szerek:Vegasol eReS (réz,olaj,kén) minden benne van,
Nevikén(olaj,kén) +rezet igényel(Champion,Nordox,Pluto,Rézoxiklorid,Joker,Funguran-OH,Kocide 2000,Cuproxat FW,Champion 2 FL,Bordói lé).Ezek ha megmaradnak más kulturában is felhasználhatjuk.
Ha magunk készitjük a lemosót akkor olaj (a kártevőkőn kivűl a jó fedés miatt, és a rezet is a növényhez "tapasztja")+ rézhidroxid. 1 gramm rézhidroxid 53 m2 fedd be, míg a rézoxiklorid csak 11m2-t, a rézgálic pedig 13m2-t !
Az optimális időpont, természetes,hogy ha tavasszal metszünk akkor utánna(seblezárás) és a rügyek pattanásakor,mivel ekkor mozdulnak meg az áttelelő kártevők is. Őszibaracknál a lemosást követheti még egy rezes kezelés is.Kajszinál egy lemosás elég a felszivódó szeres kezelés előtt. A felszivódó kezelés ideje, az első permetezés a pirosbimbótól a virágzás kezdetéíg( ez extrém esetben 1 nap) történő időben, a 2. kezelés a fővirágzásban, a 3. kezelés a sziromhulláskor. Mivel tavaly a kajszi nálunk 4 nap alatt viritott el, igy a 3 kezelés is csak 1 kezelés lett, mivel többnek nem lett volna értelme, a növény a virágzás alatt védve volt.
Permetezésre ajánható szerek: Alfa Solo (ampulásban is kapható, de csak őszibarackra van engedélye), Score,Folicur Solo,Orius 20 EW( ez is van kis kiszerelésben),Riza 250 EW,Tebucon 250 EW
Egyenlőre ennyit gondoltam leirni a többit a vegetáció előrehaladtával.

Méhek
A mai nap felkerestem a méhész ismerősömet, aki biztosított arról,hogy megkapom tőle a kért 4 méhcsaládot.Nem kell aggódnotok a méhes bejegyzések ezévben sem fognak hiányozni.